Megnyitóbeszéd
Kedves Vendégeink!
A kiállítás, melyet itt láthatunk, Nagy Katalin textiltervező és Koncz Imre keramikus iparművészek munkásságából nyújt ízelítőt. A láthatóságon túl azonban még valami mást is.
Nevezetesen olyan esztétikai élményt, ami egyéb érzékszervünket is mozgásba hozza – a szem mellett első sorban tapintó érzékünket.
Talán azért van az, hogy az elvontabbnak tűnő festészet mellett, itt sokkal jobban érezhető a manualitás, plasztikusabban kifejezve, az emberi munka. A munka, melyet sajátos emberi formájában az jellemez, hogy nem a közvetlen szükségletre irányul. Marx írja, hogy az ember az egyetlen élőlény, aki nemcsak a szükségletet, hanem a szépség törvényei szerint is alakít.
Mindkét emberi, művészi tevékenység, melynek produktumait látjuk visszavezet bennünket a homályba vesző legősibb múltba. Amint az ember eszmélni kezd, felfedezi az agyag plaszticítását, formálhatóságát. Nehéz megindultság nélkül szemlélni barlanglakó ősünk elemi erejű tárgyi formáit, embervoltunk első dokumentumait, melyeknek egyszerű szellemiségéből, formai tisztaságából a modern művészet is táplálkozik.
A textilia, anyag ugyanezt az emberi törekvést tükrözi, tárgyi szín és formabeli sokrétűségével, túl a használhatóságon az emberi környezetet, tárgyi kultúránkat gazdagítja, színesíti.
Azt is mondhatom, - mindkét tevékenység során az ember a természet anyagait „elemberesíti”, magát tárgyiasítja/ vagyis elgondolásait tárgyakban valósítja meg/.
Olyan környezetet alkot magának, mely nemcsak a természetre, de magára is jellemző, s az így megkettőzött, átalakított, emberívé tett világban, magamagát szemléli.
Kedves Vendégeink, kedves Barátaink!
A kiállítás apropóján hadd szóljak a tárlat népművelési, szemléletformáló jelentőségéről is. Anyagi gazdagodásunkkal paralel – sok intő jel figyelmeztet bennünket, hogy a tartalmasabb emberi lét, a művészetekkel való hatékonyabb együttélés még sok pótolni valót kíván népünk közművelődésében.
Sajnálattal látjuk, hogy egy széles réteg mintha érzéketlen lenne a természetes szépség iránt. otthonaikat szinte ellepi az olcsó „bóvli” jelezve tárgyi kultúránk kiáltó SOS-jeleit. Művészeinket pedig ez az eluralkodó apátia arra készteti, hogy érzéseik kifejezéséhez drámai körülményeket keressenek.
Nem tudom milyen mérvű ezz a tárgyformáló kerámiában, a textilművességben. De ilyenkor felsejlik előttem a sok-sok makramé, subaszőnyeg, melyek kétségtelenül valami igényt, de sekélyes igényt elégítenek ki. Vagy a mostanság divatos cserépvásárok fekete, vörös és színes, futószalagon gyártott tömegjelensége, alig hiszem, hogy használ népünk ízlésének formálásában,
Ezért ez a kiállítás számomra valósággal oázis, mert természetes, egyszerűségre – a magától való természetességre apellál. Félreértés ne essék! Az egyszerű egyáltalán nem jelent gondolattalanságot, s főleg nem érzéketlenséget.
Az egyszerűség a művészi alázat rendkívül magas foka! A művész megismerve és megértve anyagának törvényeit, közölheti velünk gondolatait, érzéseit. Ez minden műalkotás alfája és ómegája.
Elnézést kérek a profán hasonlatért. Szűkebb szakmánkon belül mi is az anyaggal, az agyaggal bánunk, s ezzel ősi emberi szükségletet, az építést segítve. A megmunkálás technológiája sokat változott, de az alapműveletek, a tégla, mint elem formailag és funkcióját tekintve szinte semmit. A napon szárított sumér tégla, később mázzal égetve, ugyanazt a célt szolgálta, mint napjainkban: az építés legegyszerűbb funkcióját!
Ezt látjuk itt is. A két egyszerű anyag művészeink tevékenysége nyomán átnemesedett, nekünk valóvá lett!
Mert mi is a művészet? Tükör – emberi öntudatra eszmélésünk tükre, melybe nem azért nézünk, hogy benne megpillanthassuk a tükör nélkül is látható világot, hanem hogy szembenézhessünk önmagunkkal, s erre tükör, azaz művészet nélkül nem vagyunk képesek.
Kedves Vendégeink, kedves Barátaink!
Az elmondott egy-két reflexió után hadd köszöntsem most kiállítóinkat.
NAGY KATALIN 1979-ben diplomázott az Iparművészeti Főiskola gobelin szakán. Lankadatlan buzgalommal, fantáziával, kutató szenvedéllyel dolgozik. Többféle stílust végig próbált, de ezekből a keresésekből már kirajzolódik az is, ami a leginkább a sajátja, a nagy, tiszta, dekoratív felületek és az indázó-kígyózó vonalak, organikus hatású motívumok egybe komponálásával teremtett feszültség, a különböző anyagok együttes használata. A hagyományos gobelinszövés mellett egyre bátrabban él az ötlet gyorsabb-szabadabb megvalósítását ígérő, több fajta anyagot alkalmazó aplikációs megoldásokkal. Formái, motívumai eleven hatásúak, új és új képzettársításokat keltenek az emberben. Ezek a figuratív utalások sohasem erőszakosan direktek, vagy irodalmiaskodóan illusztratívak. Képi gondolkodása legjobb művein elválaszthatatlan a formai és színbeli viszonylatoktól, az anyagszerűség sugallta megoldásoktól.
KONCZ IMRE 1976-ban szerzett építőmérnöki diplomát, majd ezt követően édesanyja, Szilágyi Mária műtermében dolgozott. Szerencsés, és egyben talán fokozott követelményeket sugalló műhelymunka volt ez számára, hiszen egy művész fiának lenni kétszeresen nehéz a közvetlen példa szorító erejétől függetlenítve magát, újat, egyénít adnia. Talán ezért történt, hogy Koncz Imre hosszan hordta magában a megfogalmazni kívánt formaélményeket, s végül meglepően egységes egyéni karakterű sorozatokkal állt elő. Nagyméretű vázái a történelem előtti idők , a prekolumbián kultúrák edényeinek XX. századi rokonai. Koncz Imre nem másolja ezeket, inkább szellemiségükből kíván átmenteni valamit a mai ember számára. Vázái szuggesztív erővel keltik fel az állatfigura képzetét.
Merem remélni, s mind annyiónk közös óhaját tolmácsolom, mikor azt mondom: jöjjenek el közénk máskor is. Talán sosem volt igazabb, mint ma Ady Endre gondolata a szépnek és jónak az éhségéről, de ma már az egész magyar társadalom igényével..
Ezen gondolatokkal kívánok alkotóinknak pályájukon sok sikert, vendégeinknek maradandó művészi élményt. A kiállítást megnyitom.
Vámi Gyula, a Tégla és Cserépipari vállalat igazgatója
Sajtóvisszhang
Napló, 1981. május 22.